Az IVG Hungary Kft. Európa egyik legnagyobb ingatlanvállalata, az IVG Immobilien AG leányvállalata. 1998 óta vagyunk jelen Magyarországon, ingatlanbefektetéssel, valamint irodaházak fejlesztésével (development) és kezelésével (asset management) foglalkozunk.
Jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre Budapesten, összesen több mint 150 millió euró értékben. Az általunk létrehozott 11 "A" kategóriás irodaépület, valamint a kezelésünkben lévő további épületek összesen 130 ezer négyzetméter bérbevehető felületet kínálnak, ezzel az IVG Hungary Kft. mintegy 250 millió euró étékű vagyont kezel.
Legismertebb irodafejlesztésünk a hét épületből álló Infopark innovációs és technológiai parkja Dél-Budán. Az utóbbi évek fontos eredményei között tartjuk számon az egykori német nagykövetségnek otthont adó épület felújítását és bővítését StefániaPark néven, továbbá a pesti Duna-parton részben felújított, részben fejlesztett RiverPark irodaházakat, amelyekben a régi Budapest első üzleti székháza nyerte vissza méltóságát.

























